Pályára született ? – Fujifilm X-T30 + XF 100-400mm
Makrai Tamás vagyok, több mint 14 éve blendefüggő. Gyerekkorom óta vonz a fotózás világa, de csak 2006 óta foglalkozom vele komolyabb szinten. Eleinte az absztrakt és természeti témákat dolgoztam fel, majd a későbbiekben a riport és portréfényképezés vette át a szerepet, 2008-tól az online és print médiában dolgoztam, mint fotóriporter. Volt lehetőségem kipróbálni magam a stúdiófotózás területén, valamint megismerkedhettem a sport-és akciófotózással.
2012 novemberétől alkalmazott fotográfusként folytattam a tanulmányaimat, amelyet 2014 decemberében sikeresen elvégeztem. Főállású fotósként sokféle megbízással keresnek fel. Riport és eseményfotózás, tárgy és imázsfotózás, család, esküvő, sportfotózás, vagy épp a divatfotózás. Szeretem a nagyobb volumenű, kreatívabb jellegű munkákat.
Ismerkedés a Fujifilm rendszerrel
Munkáim kivitelezéséhez korábban DSLR-rendszerű gépekkel dolgoztam. 2016-ban találkoztam először személyesen a Fujifilm MILC fényképezőgépekkel. Rögtön magával ragadott az az új világ, amelyet a retro kinézetű külső takart. Gombok, tárcsák, vintage…Azonnal beleszerettem az akkor debütáló X-T2-be.
Sajnos orvosi javallatra meg kellett válnom a 16 kilogrammos, komplett DSLR felszerelésemtől … Így esett a választásom elsőként egy X-T1-re. Egyszerűen magával ragadott a Fujifilm világa. Nagyon megszerettem, de hamar „kinőttem” a tudását, és X-T2-re váltottam.
forrás: https://fujifilm-x.com/
Jelenlegi rendszer (X-T2)
Miért is az X-T2? Könnyű, gyors, hatékony, kiválóan kezelhető. Remekül beillett a már meglévő 10-140 mmig ( ekv : 15-210mm ) mindent lefedő objektív sorba. Tökéletes, és mindenre alkalmas felszerelés.
Alkalmazott fotográfusként a lehető legkülönbözőbb megbízásokkal találkozom a munkáim során. Így nagyon sokoldalú, és kiváló minőségű felszerelésre van szükségem, amit a Fujifilm rendszere biztosít a számomra. Beltér és ingatlanfotózáshoz az XF10-24-et, portréhoz az XF35 1,4-et, és ami általában a vázon van az szerintem az össze teleobi közül a legjobb , az XF50-140-es. Riport, enteriőr, repro és tárgyfotózás, portré, tájképek, esküvő … jöhet bármi, az X-T2 megoldja. Azaz majdnem mindent …
Egy valamiben marad alul az X-T2 – és talán még egy egészen picit az egész MILC széria, az a sport és akciófotózás. Nagyon szeretem a motorsport fotózást, ezért nem is volt kérdés amikor megvettem az X-T1-et, hogy mihamarabb az aszfalt csík mellett kötünk ki.
Sajnos szomorúan konstatáltam, hogy az X-T1 nem alkalmas ilyen jellegű fotózásra, gondoltam, hogy majd az X-T2 modernebb követő fókusza megbirkózik a feladattal. Beigazolódott, hogy használható, és ha úgy adja ki a lépés, egészen pazar képeket is lehet kihozni a gépből. De még mindig érezhetően hiányzik belőle a megbízható és gyors felvételisebesség mellett (5-8 fps) működő követő fókusz, amint én anno a DSLR zászlóshajóinál megszoktam. Persze nagyon jól tudom, hogy nem szabad az almát a körtéhez hasonlítani.
Pár hete volt szerencsém, hogy élesben kipróbáljak egy sportfotós szettet, így hát kemény tesztnek vetettem alá egy X-T30-at, és sportfotósoknak is szánt XF100-400-at.
Első benyomásra egy kis ékszerdoboznak tűnt az ezüst X-T30. Az X-T2-nél egy kicsivel kisebb váz, épphogy még kiegészítő markolat (L- plate) nélkül is kényelmesen fogható, bár hosszútávon egy orrnehéz objektív már okozhat némi gondot a helyes géptartásban. Sajnos a T30-hoz nem kapható markolat, L-plate-tel viszont növelhetjük a fogás biztonságát. Apropó helyes géptartás: a MILC-ek korszakában ez is megváltozott. Míg korábban a nagyobb vázat fogtuk, és az objektívet csak alátámasztottunk a másik kezünkkel, addig a MILC-ek esetében az objektívet fogjuk, és a gépvázat csak kezeljük, főleg, ha egy majd másfél kilós kályhacsővel dolgozunk. Az XF100-400 stabil fogását megkönnyíti az állványgyűrű, ami tudatosan le van kerekítve, így nem vágja a tenyerünket fogás közben, ellentétben az XF50-140 állványtalpával, ami egy több órás fotózás során elég mély nyomot tud hagyni… Viszont az XF50-140 kisebb súlyra, és könnyebb is az átfogása, ha felfordítjuk az állványgyűrűt. A trükkök és praktikák elengedhetetlenek ebben a szakmában is. Az állványgyűrűkre még visszatérünk később …
Az X-T30 kezelhetősége rendkívül jó. Könnyen át lehet szokni a X-T2 után. Az expogomb keménysége és az érintésérzékeny kijelző eleinte furcsa volt. Mivel most célirányosan sportfotózásra szerettem volna használni a gépet, ezért a bevetés előtt teljesen a saját személyemre szabtam a gép képességeit, amivel, mint kiderült elég sok akkukapacitást lehet spórolni. Igaz, hogy 5-6 darabos szekvenciákban készítettem a sorozatfelvételeket, de így is átlagban 1500-1800 felvétel után kellett a gyári akkumulátort ki cserélnem, az utángyártott fele annyi ideig nem bírta szusszal ugyanazt a terhelést.
Az X-T30 autófókuszán látszódik a majdnem 3 évi fejlesztés az X-T2-höz képest. Sajnos a X-T2-re jellemző volt, hogy a téma követésénél egy vagy kettő éles fotó után nem tudta követni a tereptárgyat, úgymond tömeggyártásra nem alkalmas. Ezzel szemben az X-T30 3-4 kép erejéig stabilan, éles tartományban tudta tartani a témát. Természetesen nem hasonlítható össze egy flagship teljesítményével, de ne feledjük, hogy itt még csak alig 10 éves technológiával állunk szemben, míg másik oldal dupla annyi évnyi tapasztalattal és technikai tudással rendelkezik (Nikon D1, 1999). Szóval abszolút nincs szégyenleni valója a mi kis ékszerdobozunknak, mert igenis a gépvázon belül nem egy szelíd kismacska dorombol, hanem egy igazi igáslóvá válni akaró vadcsikó vágtat.
Mert igenis egy igásló lelke és ereje lakozik ebben a csikóban. A T30 örökölte a nagytestvér, T3-tól mindazokat a technikai és ergonómiai innovációkat, amikért megőrült a fotós társadalom amikor piacra dobta a Fujifilm a XT3-at.
Nézzük is mit kínál a „ Little Giant „ !
Az új FUJIFILM X-T30 a FUJIFILM X-T3-hoz hasonló teljesítményt nyújt egy kisebb és könnyebb testben. Ugyanazzal a fázisérzékelő AF-rendszerrel rendelkezik, ami közel 100%-os lefedettséget nyújt, blackout mentes nagysebességű, akár 30 fps-es sorozatfelvétel, fekete-fehér beállítási funkciók színes króm-effektek és Sports előnézeti mód, de a hobbi fotósoknak megfelelő funkciókat is kínál, mint a továbbfejlesztett Automatikus jelenetfelismerő funkció. A „Kis Óriás – X-T30” az eddigi legelérhetőbb áron kínálja a prémium képminőséget.
A FUJIFILM X-T30 az X sorozat negyedik generációs X-Trans CMOS 4 érzékelőjével rendelkezik. A 26,1MP felbontású érzékelő egy egyedi színszűrőt tartalmaz, mely az X-Trans szűrőkhöz hasonlóan aluláteresztő optikai szűrő nélkül csökkenti a moiré és a hamis színhatást. A hátsó megvilágításos kialakítás a magas érzékenység/zaj arány megtartása mellett is növeli a képminőséget, miközben csökkenti a zajszinteket és ISO160-ig bővíti ki az érzékenységet.
Az új X-Processor 4 négymagos kialakítású, és kihasználja az X-Trans CMOS 4 érzékelőben rejlő teljes potenciált. A processzornak és az érzékelőnek a kombinációja a továbbfejlesztett filmszimulációs módban rejlik, amely lehetővé teszi a gazdagabb színek és tónusok elérését, valamint a kamera mozgó tárgyak nyomon követésének képességének jelentős javulását, gyorsabb és pontosabb autofókuszt. A fázisérzékelő pixelek száma az érzékelőben 2,16 millióra nőtt, és a fázisérzékelő AF területe lefedi a teljes képmezőt (kb. 100%), lehetővé téve a gyors és pontos élességállítást.
forrás: https://fujifilm-x.com
A 26 megapixel óriási szabadságot nyújt képkivágás és kompozíció terén, bár az én felhasználási területemben a 1,3x croppolt kép épphogy nem éri el a kívánt 5000 pixeles határt, így inkább mindig 4-5 lépéssel közelebb léptem a témához, hogy kitöltse a képmezőt az adott téma. De lehetőségként még mindig ott volt a sportkereső, hogy biztonságos távolságból készítsek lenyűgöző felvételeket. A sport finder alapvetően fotóriporterek számára hasznos dolog, mert mind a print, mind az online sajtót nézzük, oda bőven elég a 4800pixel széles felbontás.
Egy versenypályán a biztonság az elsődleges, ezt mindig tartsuk szem előtt. Egy kép se érhet annyit, hogy az életünket, vagy akár mások testi épségét kockáztassuk. Ezért lehet a sportfotósoknak a lehető legjobb választás az XF100-400as objektív. A kiváló minőség mellett a biztonságot is nyújtja - ésszerű felhasználás mellett – a fotósok számára.
Az igazán szuper teleobjektív
A FUJINON XF100-400mmF4.5-5.6 R LM OIS WR egy szuper telefoto zoom objektív 35 mm-es gyújtótávolsággal, amely 152–609 mm-el egyenértékű. A 14 csoportban, 21 lencsetagból álló nagy teljesítményű optikai összeállítás 5 ED lencsét és egy szuper ED lencsét tartalmaz a kromatikus aberráció csökkentése érdekében, amely gyakori probléma a teleobjektíveknél. Ennek segítségével kategóriája legjobb képminőségét biztosítja. Az objektívet manuális fotózásra tervezték 5.0-lépéses* képstabilizáló rendszerrel, a súlya pedig kevesebb mint 1,4 kg. A gyors autófókuszt a lineáris motor tökéletesen alkalmassá teszi a gyorsan mozgó témák – például repülőgépek vagy motorsportok – fotózására. Az objektív víz- és porálló, és akár -10 °C-os hidegben is működőképes, vagyis a legkülönfélébb kültéri fotózási körülmények között használható. Az első lencsetagot víz- és porlepergető fluorbevonat védi, amely tovább növeli az objektív ellenállóságát.
A szuper zoom teleobjektívek körében legerősebbnek számító 5,0-lépéses képstabilizáló rendszerrel bemozdulásmentes képet készíthet a maximális, 609 mm-es (35 mm-es formátummal ekvivalens) telefotó beállítások mellett is. Ha pedig pásztázást érzékel, az objektív automatikusan csak a függőleges síkra kapcsolja be a rezgéskorrekciót.
Kevesebb mint 1,4 kg-os súlyának köszönhetően a manuális fotózás sokkal kevésbé megerőltető. a vázhoz rögzített objektív kedvező súlyelosztásának köszönhetően, a ténylegesnél könnyebbnek tűnik.
forrás: https://fujifilm-x.com
Lassúból gyorsat, gyorsból még gyorsabbat – avagy a svenkelés varázsa
A svenkelés, vagy más néven a panning a sportfotósok kedvelt képalkotási módja. Általában akkor használjuk, amikor érzékeltetni szeretnénk az adott témánk sebességét a felvételünkön. Mint oly sok minden ez is a filmezés világból szivárgott át a fotózásba, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy a kamera vízszintes irányú mozgatása leköveti a felvétel tárgyát, mi esetünkben épp autókat vagy motorokat. A svenkeléssel egy kontrollált bemozdulásos életlenséget generálunk, de nem a tárgyunk mozdul be, hanem a hátteret „rántjuk ki” a témánk mögül.
Mi minden szükséges ehhez? Elsősorban egy kiválóan működő autófókusz. Bár van, aki hardcore-ba tolja, és manuális fókusszal dolgozik, nagyon, de nagyon szűk rekesz mellett (f11- f16). Szükségmegoldásnak ez is jó, viszont tömegtermelésre – esetünkben egy verseny teljeskörű dokumentáláshoz – már kevésbé megfelelő. Visszatérve az autófókuszra. A gyors és pontos autófókuszra. A T30 és a 100-400 párosa kiválóan hozza a tőle várt teljesítményt. Természetesen ne hasonlítsuk egy DSLR flagship teljesítményéhez, mivel az teljesen más kategória. A mi Kis Óriásunk tökéletesen megállja a helyét.
Másodsorban egy fix forgatási pont, egy tengely, ami körül el tudjuk a gépünket. Ez lehet a testünk, vagy akár nagyobb objektívek esetén ajánlott monopod is. A monopod sok szempontból jobb választás, bár bizonyos objektív hosszúság alatt, inkább kényelmetlen és felesleges.
A lendületes, és állandóan ugyanazt az utat bejáró svenkhez szükséges az objektív súlya. Az adja a lendületet és „forgatónyomatékot”. A 100-400 kiváló súlyelosztásának köszönhetően, akár 2 -3 ujjal is tudjuk forgatni a gépünket, nem kell nagy erőt kifejtenünk a mozgatásához. (Az igazán rutinosak egy kézzel is tudnak svenkelni, de ez több évnyi tapasztalatot és hosszú ujjakat igényel :)
A svenkelés a megfelelő záridő és a kiváló autofókusz rendszer nélkül nem hoz jó eredményt. Viszonylag hosszabb záridő ajánlott, de ez függ a témánk sebességétől. Megtalálni a témánk sebességhez passzoló záridőt (pl. 1 /125, 1/80), ehhez állítjuk a kívánt rekeszt, majd az ISO értéket.
A T30-nál bevált módszer a sima egypontos AF- mező, követő üzemmódban. Ki kell választanunk egy fix pontot a témánkon, például a motoroknál a tanksapka, ami jobb esetben nem fog eltérni a „kijelölt” útvonalról. Ezt az útvonalat kell végig követnünk az objektívünkkel, miközben éles tartományban tartjuk a témát és folyamatosan (3-5 kép) exponálunk. Gyakorolni kell, és akkor kialakul bennünk, hogy mely zársebességgel tudunk megfelelő eredményt hozni.
Minél hosszabb ideig van nyitva a zár, annál nagyobb lesz a háttér bemozdulása, azonban annál nagyobb a valószínűsége annak is, hogy nem tudod a képmező ugyanazon részén tartani a mozgásban lévő dolgot, ezért az is bemozdul.
Svenkelésnél rendkívül fontos, hogy csak akkor exponálj, amikor a kamera már mozgásban van. Tehát kezdd el a lekövetést, majd, amikor már bizonyos vagy benne, hogy a kamera együtt mozog az objektummal, akkor nyomd meg az exponáló gombot, továbbra is követve a tárgyat. Sőt, miután hallod, hogy az exponálás befejeződött, akkor se kapd el hirtelen a gépet.
A svenkelésnek van még egy jótékony hatása a dinamizmus érzékeltetésén kívül. Kiemeli a kép témáját azáltal, hogy a háttér bemozdulásos életlensége és a lekövetett tárgy viszonylagos élessége között különbséget teremt. Hasonlóan egy portréhoz, ahol az alany éles, a háttér pedig életlen. Portré esetében a kis mélységélességgel érjük el a háttér életlenedését, svenkelésnél pedig az erőteljes bemozdulással.
forrás : https://www.szalayfoto.com/blog/post/fenykepezes/svenkeles
A pálya szélén …
Az engedélyezett, biztonságosnak vélt… Ilyen hely igazából nincs egy versenypályán. Sose az a kérdés amikor a pálya szélén fotózunk, hogy fog-e oda kicsúszni versenyző, aki letarol téged, hanem az, hogy mikor. Ez mindig szem előtt kell tartanunk.
Szóval a 100-400-zal a biztonságos helyekről is elképesztő közelségbe tudjuk hozni a fotótémánkat. Régi, bevált helyektől néhol 10-15 méterrel távolabbról is tudtam fotózni, az bizony sokat számít … főleg, ha baj van.
Ami a biztonság szempontjából előny, az optikailag hátrány, főleg ilyen nagy nyári melegben. Ugyanis a szupertele objektíveknek óriási légtömeget kell „átlátniuk”, és ez különösen egy párolgó aszfaltcsíkon nem igen tesz jót a képünk élességének. Sajnos ilyen körülmények között a képminőségünk megőrzése érdekében eléggé vissza kell rekeszelnünk, hogy legyen rajzolata az objektívünknek. Ez akár f11 – f16 is lehet, körülményektől függően. Itt jön a MILC rendszer második kihúzható méregfoga. Kevés fényben nincs megbízhatóan működő AF rendszer, ez sajnos az X-T30-unkra is igaz volt. Természetesen kreativitással, más felvételi megoldásokkal és helyszínek választásával ez is könnyen orvosolható, viszont ehhez már kellő rutin és megfelelő helyismeret szükséges.
Hogy szívesen látnám-e a táskámban ezt a sportfotós szettet? Egyértelműen igen. Ha ki tudnám használni az általa nyújtott lehetőségeket, és vissza tudná hozni a belefektetett költségeket. Az XF100-400as objektívnek sajnos nem csak tömege, de az árcédulája is igen súlyos. Viszont aki ki tudja termelni az árát, annak egy olyan „fegyver” lesz a kezében, ami mindig célba talál.
Ami az X-T30-at illeti: igen, szívesen látnám az X-T2 mellett. Vitathatatlanul megéri az árát, kiváló technológia rejtőzik benne és ha a jövőbe tekintve az X-T4 (esetleg egy X-T40) széria is hasonló mértékű fejlődésen megy át, mint a T30 a T2 után, akkor bizony a FUJIFILM lesz egyike azoknak, akik beverik a DSLR gépek koporsójába az utolsó szögeket.
Utóiratként a FUJIFILM objektív tervezőinek: az állványgyűrűről pár szót.
A szuperteleobjektíveket legtöbbször nem kézben használjuk, hanem állványon, vagy még inkább monopodon. Ehhez viszont szükséges a biztonságos rögzítési pont kialakítása. Az egypontos rögzítés csak akkor ad megfelelő biztonságos objektív használatot, ha van egy rögzítő tüske, ami megakadályozza, hogy az objektív súlya miatt fellépő erők miatt fellazuljon az objektív a monopod menetéről, ezzel kockáztatva az objektív sérülését. Ez a rögzítőtüske helyének kialakítása a legtöbb gyártó szuperteléin megtalálhatóak (pl. Nikon 180-400/4, Canon 200-400/4), sajnos ez a Fujifilm objektív nem rendelkezik ilyennel.